„A lét öröme nekem egyenlő azzal, hogy mások hasznára legyek.” (Kulka Frigyes)

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek" — jelenti ki Gloster hercege Shakespeare III. Richard című tragédiájában. Létezik-e ennek az ellenkező értelmű megfelelője: úgy döntöttem, hogy jó ember leszek? Füzéki Bálint pszichiáter, egykori "Sztehlo-gyerek" állítja: Sztehlo Gábor evangélikus lelkész védencei hálából, amiért megmenekültek, tudatosan törekedtek arra, hogy minden bajba jutotton segítsenek; jó emberekké akartak válni. A magukkal szemben támasztott követelményeiknek eleget is tettek.

Sztehlo Gábor 1944 márciusában megkezdte a zsidó gyerekek mentését. Karácsonyig - a svájci Vöröskereszt támogatásával - harminckét otthonban szervezte meg elhelyezésüket és ellátásukat. A háború után a holokauszt-túlélő szülők elvitték a gyerekeiket, az árvák az otthonokban maradtak. Sztehlo felvette melléjük az utcákon csavargó háborús árvákat is. (Ő ihlette Radványi Géza 1947-ben készült, Valahol Európában című filmjének történetét és főszereplőjének alakját. a gyermekszereplők többsége pedig Sztehlo pártfogoltjai közül kerültek ki.

1945 szeptemberében csaknem nyolcszáz menekült gyerek megalapította a Gaudiopolis, vagyis Örömváros gyermekköztársaságot, amelynek saját alkotmánya és önálló törvénykönyve volt. Előítélet nélkül befogadták egymást, és szívesen dolgoztak a közösségért. Ünnepségeket szerveztek, könyvtárakat, énekkart alapítottak, az „örömpolgárok” szakmát tanulhattak. Nem tudni pontosan, Kulka Frigyes milyen kapcsolatban volt velük, de ekkortól datálódott barátsága a köztársaság kultuszminiszterévé választott Horváth Ádámmal, a későbbi televíziós rendezővel.

A Gaudiopolist sem a magyar állam nem érdemesítette támogatásra, csupán a Nemzetközi Vöröskereszttől kaptak segítséget. Az intézmény 1950-ig maradhatott fenn...